Isonzó

Isonzó

1917.április 28. IV. Károly levele Tisza Istvánhoz

2017. március 03. - isonzó2

1917.április 28. IV. Károly levele Tisza Istvánhoz

 

 

iv_karoly_1.jpg

Károly rendszeresen informáltatta magát a magyarországi belpolitikai viszonyokról. 1917 márciusában magánkihallgatáson fogadta Apponyi Albertet, Zichy Aladárt és Károlyit. Ők nyilvánosságra hozták audienciáik részleteit, amely egy új kormány megalakításáról szólt. Tisza 1917. április közepén a maga stílusában szállt szembe a nyilatkozatokkal. Megrótta őket a kiteregetésért. Tisza eltávolítása már 1917 januárjában felmerült, hiszen Károllyal nem volt olyan jó kapcsolata, mint Ferenc Józseffel. Tisza István működésének és szilárd állásának erős támasza volt Ferenc József király, aki haláláig törhetetlen bizalommal viseltetett iránta.

Ennek ellenkezőjét kellett tapasztalnia az utód, IV. Károly királynál, aki Tiszával kezdettől fogva nem rokonszenvezett. Az új király megkoronázásánál a nádor helyettesi funkciókat ő végezte ugyan, de a viszony feszültségére nézve elejétől fogva kétség sem lehetett. Károly azonban egyelőre nem vállalta a kormányváltást. Sőt, 1917. április 28-án Tiszától várta a megfelelő javaslatokat a népjóléti intézkedésekkel és a választójog kiterjesztésével kapcsolatban. A kormány ígéretet tett a javaslatok elkészítésére, pl. a nép közegészségügyi és kulturális igényeinek kielégítése, a munkásbiztosító intézmények reformját, a munkások szakszervezetei jogi állásának megfelelő rendezését. A választójog esetében ragaszkodott a korábbi állásponthoz. Magyarországon a pacifizmus előretörése a választójogi kérdés körül dúló egyre hevesebb viták, a munkásság állandósuló sztrájkjai és nem utolsósorban az uralkodó Tiszával szembeni bizalmatlansága a kormány bukásához vezettek. A bányákban, a járműjavítókban és a vasiparban lezajlott tömeges méretű tavaszi sztrájkok után a kormánynak engedélyezni kellett a május 1-jei felvonulást. Tiszta István a képviselőházban azzal bukott meg, hogy az egyre erősödő parlamenti csoportokkal szemben az 1913-as választójogi reformot csak a szervezett szociáldemokrata, illetve ipari munkásság számára volt hajlandó bővíteni. Ugyanakkor ragaszkodott a feltétlen német szövetséghez. A magyar politikai életet mélyebben ismerők azt is érzékelhették, hogy a kormány bukása nincs az uralkodó ellenére.

A bejegyzés trackback címe:

https://isonzo2-memento.blog.hu/api/trackback/id/tr5112308715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása