A Sevres-ben megkötött béke
A törökök trianonja
A sévres-i béke során a világháborús győztesek hullámai összecsaptak az egykor félelmetes Oszmán Birodalom felett. Bár több, mint két évszázadig sikerült életben tartaniuk „Európa beteg emberét” a nyugati hatalmaknak, a kegyelemdöfést mégis ők adták meg, éppen annak az Oroszországnak a kihagyásával, amely fő céljának régóta a szultán birodalmának szétzúzását tekintette.
A békeszerződést tizenhárom győztes hatalommal kötötte a török fél, melyek között ott találjuk Görögországot is, az új államok közül pedig a fiatal Örményországot, Hedzsázt és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot is. A szerződés a versailles-i (1919. június 28.) mintájára íródott, így például benne foglaltatott a Népszövetség alapító okmánya is. Az oszmán állam így 1914-es területének 15%-ára, 453 000 km²-re zsugorodott és 37 milliós lakosságának már csak 41%-a, 15 millió fő maradt a szultán alattvalója. Ugyanekkor ez utóbbi nemcsak a területveszteség, hanem a háború - közte nem kis részben az örmény genocídium - számlájára írható. Így a vesztes államokkal összehasonlítva, Törökországnál nagyobb arányú lélekszámveszteséget csak Ausztria szenvedett el, mégpedig azzal, hogy lakosságának 79%-a a felosztóihoz került.
Ugyanakkor természetesen a fenti számadatok nem tükrözik a veszteséglisták további elemeit és az árnyalt összehasonlításokat. A török és a magyar békét összehasonlítva például elmondható, hogy míg a Magyar Királyság feldarabolása egy több százéves határokkal bíró organikus országterületet, - és azon belül egy annál kisebb, de szintén jelentős nemzetterületet – érintett, addig a saint-germaini és sévres-i békék nyomán a két érintett állam az évszázados hódító politika nyomán hozzácsatolt, a központi területtel sokszor csak igen laza földrajzi kapcsolatban álló területet veszített. Azokat ráadásul az államalkotó nemzet csak elvétve lakta (kivétel ez alól a Szudéta-vidék), a területeket Habsburg-, illetve az Oszmán-dinasztia uralma kötötte össze. Ausztriában ráadásul még osztrák nemzettudat sem alakult ki. Ilyen tekintetben tehát a Saint-Germainben és Sévres-ben megkötött szerződések két avítt, dinasztikus alapokon nyugvó birodalmat szabdaltak szét, amíg a trianoni leginkább egy nemzetet.
Ami a sévres-i béke utóéletét illeti, a török történelemben nem jelentett 1920. augusztus 10. fordulópontot. Amíg Damad Ferid miniszterelnök ellátta kézjegyével az okmányokat a sévres-i porcelángyár bemutatótermében és Törökországban nemzeti gyásznapot rendeltek el, addig Musztafa Kemál tovább folytatta a harcot. A török erőfeszítéseket a három évvel későbbi Lausanne-ban aláírt béke tetőzte be, amely majdnem kétszeresére növelte a sévres-i Törökország területét.
- július 24-én írták alá az antant hatalmak és az ideiglenes Török Kalifátus delegáltjai
Ismet Inönü későbbi kormányfő vezetésével – az első világháború utolsó békeszerződését Lausanne-ban, mely számos kedvezőtlen ponton felülírta a Sévres-ben kötött török békeegyezményt. Négyéves függetlenségi háborújának köszönhetően a kis-ázsiai ország volt az egyetlen vesztes állam, mely érvényesíthette akaratát a győztesek szándékaival szemben.