1917 január 31.
Paul von Hindenburg táborszernagy, német vezérkari főnök, a német hadsereg főparancsnoka, Erich Lundendorff, a német hadsereg főparancsnokságának főszállásmestere és Heming von Holtzendorff, a német haditengerészet vezérkari főnöke már 1917. január 8-án megállapodtak abban, hogy február 1-én mindenképpen megkezdik a korlátlan búvárhajó-háborút. Vilmos császár ehhez nyomban hozzájárulását adta, majd január 9-én aláírta a vonatkozó parancsot. 1917. január 31-én a német kormány deklarálta, s a semleges kormányokkal jegyzékben közölte, hogy február 1-től olyan hadizónának tekinti az Anglia, Franciaország, Olaszország körüli vizeket és a Földközi-tenger keleti medencéjét, amelyben a német flotta minden hajót - ellenségest és semlegest egyaránt – figyelmeztetés nélkül – elsüllyeszt. Válaszként Washington Berlinnel megszakította a diplomáciai kapcsolatot. 1917. február 1 és december 31 között 2566 hajót küldtek a német tengeralattjárók a hullámsírba. A korlátlan tengeralattjáró háború meghirdetése volt az egyik közvetlen ok, amiért az USA a szövetségesek oldalán beszállt az első világháborúba.
A történészek szerint két dologgal nyugtatták magukat - illetve utólag már tudjuk, hogy két dologban számolta el magát a központi hatalmak hadvezetése. Az egyik az volt, hogy úgy gondolták, a totális tengeralattjáró-háború olyan szinten megakasztja a nyugati fronton harcoló antant egységek utánpótlását, hogy a német és osztrák-magyar seregek még azelőtt átütő sikereket érnek el, hogy az amerikaiaknak alkalma lenne nagyobb számban erőket átdobni a német tengeralattjárók ellenőrzése alatt tartott Atlanti-óceánon. A másik pedig Mexikó segítsége: a Zimmermann-sürgöny néven elhíresült üzenetben a Német Birodalom arra próbálta meg rávenni a háború elején elszenvedett komoly veszteségek miatt semleges mexikói kormányt, hogy támadják meg az USA déli területeit. A németek abban bíztak, hogy ez eléggé leköti majd az USA-t ahhoz, hogy ne legyen idejük Európára, de ebből végül semmi sem lett. A brit felderítők elfogták az üzenetet, feltörték a kódolást, és az eredményt átadták az USA-nak. Mexikó ettől függetlenül visszautasította az ajánlatot (elég jó üzlet volt nekik, hogy az országban kitermelt olajból pöfögött a brit flotta háromnegyede), az amerikaiak viszont komoly változtatásokat vezettek be.
Az első világháború tengeralattjárós tapasztalatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a németek a második világháborúban is sikeresen használják a fegyvernemet. Egyrészt rájöttek a konvojok ellenszerére: Dönitz admirális és a farkasfalka-technika bőven ellensúlyozta a védekezési technikák, például a passzív szonár és a kezdetleges radartechnológia megjelenését – de ez mind nem működhetett volna, ha nincs az első világháborúban megszerzett tudás.
